Blog

Itt van az ősz...

2014.10.08 08:29

Utolsó, augusztus végi bejelentkezésemkor azt írtam, hogy legközelebb akkor jelentkezem, ha testsúlyom átlépi a bűvös 80 kg-os határt és már 7-essel kezdődik. A tegnapi mérlegelés alapján .... 79,5 kg voltam, elhagytam végre a 8-as csoportot és beléptem a 7-esbe. Egy hónap kellett ehhez az eredményhez, de megérte rá várni, mert valahogy megint feltűnik az embereknek a változás és kapom sorjában a dicséreteket. :) 

Szeptemberben végre elmehettem én is a jól megérdemelt 1,5 hetes szabadságomra. Londonban voltam egy nagyon kedves barátnőmnél, aki nem kevésbé megszállottan egészséges életmód mániás, mint én, így nem is volt nagy probléma abból, hogy mit együnk. Saláta, kétszersült, szalámi, sok zöldség és baromi sok édesség szerepelt a menüben. Ebből kifolyólag sikerült a 6 napos nyaralásról hazatérve 1,5 kg-val többnek lennem. Nem csüggedtem, mert a bevitt kalória alapján ennél lehetett volna rosszabb is. :) Egy hét alatt sikerült is leadnom a felszedett 1,5 kg-ot. A súlyom ezután elég erősen stagnált kb. 2 hétig. De, most végre megindult ismételten a dolog. :)

Kalóriabázis honlapon is változtattam egy kicsit a beállításaimon. Úgy döntöttem, hogy a heti fogyási keretemet 1 kg-ról 80 dkg-ra csökkentettem. A kiindulási értékemet is aktualizáltam a mostani súlyomnak megfelelően, így a korábbi 630 kalóriás értékről a napi keretem felszökkent 1023 kalóriára. Bár most, hogy csökkent a súlyom, már csak 990 kalóriát ehetek, de ez még mindig barátibb, mint a korábbi 630-as érték. Az idei célom az, hogy december végére elérjem a 70 kg körüli súlyt. Úgy érzem, ez sikerülni fog! :) Jövő évi szülinapomon pedig már 6-ossal fog kezdődni a súlyom. :) Következő posztomra nem kell 1,5 hónapot várni! :)

 

Teljes cikk

A szokásos augusztus végi program: szabadság

2014.08.23 15:58

Idén is, mint két éve már, augusztus végén kerül sor az én nyári (?) szabadságomra. Bár idén véleményem szerint nem is volt igazi nyár. Rám fért egy kis pihenés. Ez egy rövidke szabadság, hiszen csak 4 napot nem töltök munkával, de csodálatos minden egyes perce. Nem értem azokat az embereket, akik nem tudják elfoglalni magukat. 

Nekem eddig minden napra jutott valami: csütörtökön ügyeket intéztem és egy kicsit szétnéztem a boltokban. Már mindenhol kint van az őszi kollekció és van egy-két tuti darab, amit be fogok szerezni. Természetesen a kilométeréhségemet is kielégítettem, mert nagyjából 3 órán keresztül kólicáltam ide-oda. Este - csütörtök lévén - mentem a szokásos TRX órámra. Ezen a héten szabadságon van kedvenc oktatónk, Judit, így egy kicsit másfajta edzésben volt részem, mint nála. Jólesett. 

Pénteken búcsúztató volt. Egy nagyon kedves kolléganőm elmegy a cégtől (aminek nagyon nem örülök, mert nagyon megszerettem) és úgy döntöttem, hogy én is bemegyek arra az 1 órácskára. Ilyenkor is a szokásos pici ajándék és egy kis süti-üdítő kínálat volt. Szerencsére a barátság nem szakad meg, de rossz érzéssel tölt el, hogy jövő héten, mikor megyek, már nem lesz ott. :( Tudom, hogy így jobb neki, ezért örülök is, hogy váltott, de ez a tipikus egyik szemem sír, másik nevet szituáció. A búcsúztató után még beültünk egy fincsi kávéra a Mc Donald's-ba. Utána őrült tempóban lezúztam vásárolni, majd hazacipeltem a cuccot és pakolás után vissza a városba, mert a következő találkozóm időpontja jött. :) Egy kedves barátnőmmel, Timivel megbeszéltük, hogy találkozunk, és elmegyünk a Zsolnay negyedbe koncerte, de inkább meggondoltuk és körülnéztünk az Árkádban. Mondanom sem kell, csak olyan boltba mentünk be, ahova én ezelőtt nem szoktam járni és meglepődve tapasztaltam, hogy szinte mindenhol találtam volna magamnak ruhát. Hiába,ez az életmód váltás minden kétséget kizáróan nagyon sikeres! :) (büszke is vagyok magamra nagyon!) Levezetésként beültünk vacsizni, majd sétáltunk egyet, hogy kicsit lemozogjuk a bevitt kalóriát. 

Ma is szerveztünk programot délelőttre, még mielőtt leesik az időjósok által beharangozott eső. Megbeszéltük Timivel, hogy bejön hozzánk és kisétálunk együtt a Tesco-hoz (3,5 km-re van tőlünk), hogy megnézzük az őszi F&F kínálatot is. Én nagyon szeretem a tescos márkát, nagyon kis tuti cuccaik vannak. Most nem fogott meg semmi, de azért időnként szánok majd rá időt, hogy kimenjek vizitre. Természetesen az eső nem bírta ki, hogy visszafelé ne kezdjen el csepegni, ezért úgy döntöttünk, hogy busszal jövünk vissza hozzánk. Nem nagyon szeretünk elázni. 

Csütrötökön kicsit kipakoltam a szekrényem, és találtam egy csomó nadrágot (kb. 10-12 darab), amiket már kifogytam. Olyan boldog és büszke vagyok ilyenkor. Csinálom az edzéseket, odafigyelek az étkezésemre és van értelme! Ez nagyon jó érzés. Mindenkinek kívánom, hogy élje át, legalább egyszer az életben! Most 84 kg vagyok, eddig 12 kg-ot fogytam (3 hónap alatt). Szeptember végére már 80 kg alatt leszek. Emlékszem, júniusban már úgy vártam, hogy végre 90 kg alatt legyek és most pedig már a 80 kg-t is lassan elhagyom. Hihetetlen. Az emberi akarat bármit legyőz! Eldöntöttem, hogy véghez viszem és kapom a visszajelzéseket, hogy sikerül, jó, amit csinálok. Ez a flow élmény visz tovább előre. A következő bejegyzésemkor, remélem, hogy már arról fogok beszámolni, hogy ismét átlépem egy határt! :)

Teljes cikk

Sok munka, kevés szórakozás, a fogyás meg halad magától

2014.07.25 18:10

Az elmúlt egy hónap történéseit kb. a fenti címszavakban tudnám összefoglalni. Túléltem a két hetes helyettesítést. Nehéz volt, de megcsináltam. :) A bejövő pályázataimat is sikerült határidőben meghiánypótoltatni, majd a visszaérkező hiánypótlásokat is leellenőrizni. Jövő héten vár rám 2 pályázati értékelés, de valahogy azt is túlélem, mint minden mást...

A munkáról enyit, a fogyás fontosabb! Továbbra is tartom magam a kalóriabázis honlap által megszabott napi kerethez, amelyet a mozgással tudok növelni. Nagyjából két hete ráálltam arra, hogy 1000-1100 kalóriát eszem, ha nem mozgok és 1100-1300 kalóriát viszek be akkor, mikor sportolok. Beválik a módszer és nem is vagyok éhes. Ennyi kajára szükségem van, legalábbis úgy gondolom. Nem akarok abba a hibába esni hogy sanyargatom magam, mert akkor a visszájára fordul a dolog és hízni nem szeretnék! Elérkeztem időközben a 2. hónapfordulóhoz is, az eredményem nagyon jó, 9,2 kg-ot fogytam eddig, jelenleg 86,7 kg vagyok. Egy hónapja még nem nagyon hittem, hogy valaha is 90 kg alatt leszek, de ebben a rohamos tempóban szeptemberre elérem a 80 kg alatti testsúlyt is! :) Nagyon örülök és továbbra is kapom a sok-sok pozitív visszajelzést. Ma pont összefutottam Timi barátnőmmel, és halálba dícsért, hogy milyen ügyes vagyok. Bevallom, nagyon jólesett. A kolléganők is minden hét elején azzal kezdik, hogy már megint milyen jól nézek ki, és mennyit fogytam. Szuper érzés!

Az edzések rendben mennek, sajnos a keddi napot ki kellett hagynom a munka miatt, de nehezen túltettem magam a dolgon. Anitával nagyon ráálltunk a túrázásra, így szombaton is megyünk egy szép karikát, kb. 7 km-es szakasz, nagyjából 300-350 m-es szintemelkedéssel. Nagyon be vagyok zsongva! Szeretem a túrázásainkat! Nagyon jól szórakozunk mindig! Megbeszéltük, hogyha tehetjük, minden szombaton választunk egy útvonalat. Nem is gond, mert igénylem is a heti 3 nap edzést, így pedig ez a vágyam is teljesül. :)

Mindent egybevetve a munka fárasztó, nem túl sok energiám és kedve marad szórakozni, viszont az edzések és a túrázások megszínesítik az életemet. Nagyon élvezem ezt az új életformát és rájöttem, hogy a távoli jövőben szívesen foglalkoznék a mozgással. Már ki is tűztem magam elé egy célt, amit szeretnék elérni, de ezt még nem oszthatom meg veletek, mert még korai. :)

Teljes cikk

Helyettesítés rejtelmei

2014.06.27 12:43

Az elkövetkező két hét teljesen durva lesz. Ezt már tudtam múlt hét pénteken (06.20.) is. Anita 2 hetes szabadságra megy, én helyettesítem. Június 26. a beadási határidő az új kiírásomnál. És egyébként is baromi sok dolog van mindig. Így indultam neki a hétnek... 

Nem meglepő módon hétfőn teljesen el voltam úszva, mint a hülyegyerek, kapkodtam mindenbe bele. Idegtépő volt. Kedden már kicsit jobb volt a helyzet és segített a TRX edzés is délután. Nagyon jólesett az edzés! Leméredszkedtem és stagnáltam, ugyanúgy 90,3 kg voltam, mint csütörtökön. Kicsit elgondolkodtam, hogy miért van ez, aztán rájöttem a megoldásra. Hétfő-péntek között baromira odafigyelek, hogy mit eszek, mennyit eszek, de hétvégén - bár próbálok ugyanúgy figyelni - ez nem nagyon szokott összejönni. Eleve többet eszem ebédre (leves + második) és főtt kaját. Hétköznap inkább salátázok, vagy maximum főzeléket eszem, és levest sosem szoktam (nem kívánom igazán). Aztán hétvégén szeretem kicsit elengedni magam: le-lecsússzan valamilyen édesség, mondván, egész héten ügyes voltam és nem csaltam. :)

Csütörtökön már nyugalom volt, nem stresszeltem. A TRX nagyon jó volt, Judit folyamatosan dícsért, ami igazán jólesett. :) Ja, és fogytam 20 dkg-ot. :) 90,1 kg vagyok jelenleg. Úgy terveztem, hogy ezen a héten már 8-assal kezdődik a súlyom, de nem vagyok szomorú, mert pont ma esett le, hogy kb. 1 hónapja használom a kalóriabázis honlapot és azóta 5,8 kg-ot fogytam, ami havi fogyásnak szerintem igencsak kiváló. Előzetes kalkulációt végeztem és kb. decemberre meglesz az a súly, amivel már elégedett leszek. Persze ehhez még sok-sok erő és kitartás kell, de úgy érzem, hogy az meglesz. Elvégre nap, mint nap kapom a pozitív visszajelzéseket, hogy milyen jól nézek ki, mennyit fogytam, milyen ügyesen csinálom a gyakorlatokat, stb. Így igazán nem nehéz kitartani. :)

Ma este Dórival és Zsófival megyünk vacsizni, ezért ebédre kicsit visszafogtam magam és keményen 5 db chicken McNuggets-et ettem ketchuppal és lecsúszott egy cerbona szelet is. :) Munka után Lillával ülünk be kicsit beszélgetni, egy fincsi kávé és üdítő mellé. Úgy számoltam, hogy 600-700 kalória marad vacsorára, amit elfogyaszthatok. Ez igen szép keret, nem aggódom. Valószínűleg az lesz, hogy a fél kajámat fogom csak megenni és a többit pedig elcsomagoltatom. Így legalább lesz másnapra is ebédem. :)

Teljes cikk

Sikeres héten vagyok túl

2014.06.19 19:20

Az utolsó mérlegelésem óta pontosan 7 nap telt el. Kíváncsian vártam, hogy mi lesz a mai eredményem. A kalóriabázis szerint 1 kg-ot fogytam az elmúlt 7 napban és 92,9 kg a súlyom. A valóságban: (dobpergés) 3,6 kg-ot fogytam és ... 90,3 kg vagyok jelenleg! Óriási eredmény! Örülök, el nem tudom mondani, hogy mennyire! Pedig tegnap még úgy voltam vele, hogy most elcsesztem mindent... 

Mivel múlt héten kicsit kihágtam és a hétvégék sem úgy jönnek össze, ahogy kellene, ezért úgy döntöttem, hogy visszatérek ahhoz, hogy előre megtervezem, hogy mit eszek az adott héten. Ez a helyes irány, mert így nem lehet eltántorítani, vagyis kevésbé lehet. :) Hétfőn és szerdán egy jó nagy adag gyümölcssalátát ebédeltem, kedden és csütörtökön grillezett csirkemellett friss salátával. Valószínűleg holnap egy Mc'Donald's-os ínyenc salátát fogk ebédelni, nagyon bejön. A salátákat én készítettem, így anyagilag is jobban kijöttem, mintha minden nap elmentem volna valahova enni. A reggelim és a vacsorám 2 szelet abonett kenyér valamilyen szalámival (most rá vagyok kattanva a Pick téliszalámira valamiért), vaj vagy kenhető krémsajt és zöldség (1 darab paprika vagy egy kis darab kígyóuborka). Reggel megengedek magamnak 1 adag por kávét (hihetetlen, de ez is használ valamit) is. 

A heti étrendemet szigorúan tartottam egészen tegnapig. Kicsit meginogtam és az esti meccsnézés közben megittam egy doboz gyümölcsös sört (a Dreher lime-málnás söre isteni finom!) és megettem 2 zacskó chipset mellé. Igen, 2 zacskó chipset. :( Egy Chio Big Pep-et és egy Chio Taccos-t. Mentségemre szóljón, hogy ezek "csak" 65 g-os kiszerelésben vannak és így tegnap el is hagytam a szokásos vacsorámat. Megállapítottam, amit már oly sokszor sikerült, eddigi bűnözéseimkor: ezek a szar chips, ropi, sütike, csokika kaják lószart sem érnek. Megeszed őket, és utána 1 órával rá már éhes is vagy megint. Meg is szenvedtem a tegnap estét és a ma reggelt rendesen. Farkas éhes voltam. De erre mondom én, hogy aki hülye, az haljon meg. Ha ennyire baromfi vagyok, akkor úgy kell nekem. Szenvedjek csak! 

Ma ismét minden a rendes kerékvágásban megy. Holnap kicsit felnézek estefelé Dóriékhoz, így valószínűleg beficcen egy kis Sommersby vagy Bacardi cola vagy valami ilyesmi, meg egy kis ropogtatnivaló, de hétvégén ledolgozom a bűnömet. Szombatra tervezek egy kiadós sétát megint. Olyat, mint a múltkori Malomvölgyi kirándulás. :) 

Ezt az utat fogom követni továbbra is és remélem, hogy jövő heti mérlegelésem során végre elhagyom a 90 kg-ot és belépek a 80-kg-os táborába. Nem szeretnék túl hirtelen fogyni, de amíg van energiám, bírom az edzést, nem vagyok letört és fáradékony, addig szeretném a főként gyümölcs-zöldség fogyasztását előtérbe helyezni a főtt étellel szemben.

Teljes cikk

VB odafigyeléssel

2014.06.15 17:02

A foci VB-nek köszönhetően megtört az átok, és nézek tévét újra (de kizárólag csak a meccseket!). Mivel egyás után 3 meccset adnak le minden nap, így nem nehéz kiszámolni, hogy napom kb. 1/3-át - ha tehetem - a tévé előtt töltöm. A punnyadó életstílus nem túlságosan kedvez a fogyásnak, főleg akkor, ha még lecsúszik egy kis ez-az a nagy drukkolás közepette. Ép ésszel azért ebben is meg lehet találni az arany középutat! A meccsek 18 órától kezdődnek, ezért előtte van idő egy kis testmozgásra is. Így most hétvégén is azzal töltöttem a délelőttömet és a kora délutánomat, hogy mozogtam: bevásárlás, takarítás, séta. Nagy megelégedéssel tölt el a gondolat, hogy aktív életvitelemnek hála, nyugodt szívvel és lélekkel megengedhetem magamnak, hogy egy fincsi, gyümölcsös söröcske lecsússzon a 9 órás meccsnézés közben. Skerült úgy összeállítanom a hétvégi étrendemet, hogy még így sem haladom meg a kijelölt napi kalóriamennyiséget. 

A jövő heti munkanapok alkalmával is figyelek, hogy mit eszek. A hétfő-szerda közötti napok étrendjét már meg is terveztem. Kicsit visszatérek a nyers ételekhez: sok-sok gyümölcs és zöldség fogja kitenni a napi étkem nagy részét. Mivel az este 6 órás meccskezdés elég közel van a munkahely elhagyásához (kb. 1 óra van a kettő között), ezért eme kis időt fogom a mozgásnak szentelni. Ez alól kivétel a kedd és a csütörtök, amikor kitartóan látogatom kedvenc órámat a Fitnexx-ben (TRX!). :D 

Ez az életmódváltás nagyon jót tesz a szervezetemnek (érzem!) és nagyon jól esik a sok dicséret, amit a barátoktól, ismerősöktől kapok. Emellett én is észreveszem magamon a változást (pl. sokkal vékonyabb a combom, mint volt!). A visszajelzéseknek hála van erőm folytatni, és ha néha úgy érzem, hogy "most sok-sok csokit/sütit meg bírnék enni" érzésem van, akkor mindig arra gondolok, hogy nincs értelme tönkretennem az eddig befektetett munkámat egy megingással. A fontos az, hogy mindig legyünk észnél! Ha megkívánok egy szelet tortát, vagy egy gombóc fagyit, akkor nem vonom meg magamtól, viszont plusz 10-20 percet sétálok még, hogy a kajabevitel ne haladja meg az adott napi keretet. Működik! Eddig 3 kilónál tartok (kalóriaszámlálás - május 22. óta)!

Teljes cikk

Visszatértem

2014.06.12 13:09

Utolsó bejegyzésem óta eltelt pár nap. Kicsit hanyagoltam blogomat, de most visszatértem! :) Kedden egy őrületes TRX edzésen vettem részt. Mindössze ketten voltunk az órán, Judit rendesen meg is dolgoztatott minket. Rá kellett jönnöm, hogy melegben sokkal rosszabb és nehezebb edzeni, mint egyébként. Azért valahogy csak túléltem! :) Edzés után hazamenet gondolataimban elmerülve nagy nehezen meghallottam, ahogy Dóri szólongat. Mivel nem túl messze lakunk mostmár egymástól, ezért egy kicsit felmentem hozzá. Nagyon jó kis nosztalgiás estét tartottunk, este 9-re értem haza.

Másnap semmi különös nem történt, egész nap azt vártam, hogy vége legyen a munkának, mert délután mentem fodrászhoz. A hajam már elég ramaty állapotban volt, ráfért a hajfestés. :) Kitaláltam, hogy lila hajamba türkiz színű ombrét csináltatok. Hát a színező nem teljesen lett türkiz színű, de a végeredmény nagyon tetszik. :)

A mai napon megmutattam az új hajam a kollégáknak. Sok-sok dicséretet kaptam. :) Délután megyek ismért TRX edzésre. Most nem felejtem el lemérni magam. Kalóriabázis honlap alapján az utolsó mérlegelés óta már 1 kilóval kevesebb vagyok (elvileg). 

Teljes cikk

Ma a pihenésé volt a főszerep

2014.06.09 20:26

... hiszen nem lehet mindig 1000%-on égni. :) A mai keretem így az oldal által megállapított alapkeret volt, ami nem túl sok. Nem is sikerült beleférnem a keretbe, egy picit túlhaladtam, de ez egyáltalán nem zavar, mert még így sem ettem sokat (1 033 kalória). Holnap belehúzok, mert kedd (és csütörtök) TRX nap. Már várom nagyon az edzést. Nagyon szeretem ezt a mozgásformát. Nagyjából február óta járok, bár az elején nem túl nagy lelkesedéssel mentem és általában heti 1 alkalommal jutottam csak el az edzőterembe, de ez áprilisban megváltozott. Rájöttem, hogy nagyon tetszik ez a mozgásforma és láttam az első pozitív jeleket is magamon: energikusabb voltam, kevésbé fáradtam el nap végére, állandóan pörögtem és a gyakorlatokat is sokkal jobban és szebben tudtam már csinálni. Most az a célom, hogy még jobb szintre hozzam fel magam és szeretném lassan bevezetni a heti harmadik edzésnapot is. A fokozatosság számít, így nem sietem el, de érzem, hogy lassan ennek is eljön az ideje. Addig is marad a túrázgatás a kitartó barátokkal, akarom mondani mandarinokkal!    

Teljes cikk

Triplázás?!

2014.06.08 15:27

A túllépős sztori után kicsit bekeményítettem és úgy döntöttem, hogy az elkövetkező 3 napban odateszem magam mozgásügyileg. Szombaton egy kis light-os bevásárlós délelőtt után a kultúráé volt a főszerep. Szeptember 30-ig, az eddig a világ más pontjait is megjárt Leonardo Da Vinci kiállításnak ad otthont az én pici városkám. Anitával úgy döntöttünk, hogy szombat délutánra tökéletes program lesz nekünk. A két helyszínen szervezett kiállítást 3 óra alatt sikerült végignéznünk. A végére már rendesen elfáradtunk, ezért úgy döntöttünk, hogy a Széchenyi téren lévő kedvenc Mekinkben elfogyasztunk valami finomat leveztésként. A szombati 3+1 órás mozgásnak hála a napi keretem igencsak megnőtt (több mint 2 000 kalória fölé ment), ezért teret engedhettem egy kis fagyinak, egy kis csokinak is, teljesen büntetlenül. Jólesett nagyon és altató sem kellett.

A mai csodás, 30 fokos, napsütéses napon másik Anitámmal elhatároztuk, hogy mi bizony túrázunk egyet a városon keresztbe-kasul. Otthonról indulva elsétáltunk a pécsiek egyik kedvenc pihenőhelyére, a Malomvölgyi-tóhoz. Gugli map szerint 6,4 km-es út oda és ugyanennyi vissza, és nagyjából 2 óra 38 perc alatt lehet megtenni. Mi pihentünk egy picit a tóhoz kiérkezve, de így is nagyon jó időt futottunk, hiszen oda-vissza 3 óra alatt megtettük ezt a nem kis távot! Gyorsaságunknak köszönhetően ebédre haza is értem. Itthon várt a finom húsleves és a rántott hús sültkrumplival. A mai keretem is igen szép, ismét 2 000 kalória felett vagyok. Ezt ma is kihasználom és egy kis édesség is belefér megint. Hiába, nagyon édesszájú vagyok, nem tehetek róla.

Mindent egybevetve, egész jól sikerült az eddigi két nap. Remélem, hogy holnap is lesz erőm és energiám egy kis testmozgáshoz, bár 3 órát nem fogok korzózni, az biztos (kedden TRX, nem akarok kipurcanni előtte).

Teljes cikk

Túlléptem

2014.06.07 09:40

Túlléptem a tegnapi keretem 163 kalóriával. Hm. Egy kicsit gondolkodtam, hogy megéri-e, de aztán rájöttem, hogy sokkal jobban fogom érezni magam, ha lelkileg nem sanyargatom ilyen hülyeségekkel magamat, mint hogy nem ehetem meg azt a kaját, ami megtetszik (persze bizonyos keretek között). Ez az egy kis sajtos-tejfölös lángos elfogyasztása nem vágta oda teljesen a fogyási szándékomat, mindössze a kívánt súly elérésének időpontja csúszott egy kicsit. DE nem is akarok gyors tempóban fogyni! Azok a duci emberek, akik hirtelen leadnak sok-sok kilót, hogy néz ki a bőrük. Én ezt szeretném elkerülni. Gondolkozom egy "fogyasztós" testkezelésen is. Van sokféle eljárás, szerintem jót tenne. Ezzel is lehet 1 ruhaméretet nyerni és jót tenne a bőrömnek is. Persze a sport ugyanúgy marad életem része, sőt. Szeretném felvinni a heti adagomat 3 napra. A mostani kettő alkalom kezd egy kicsit kevés lenni. Csak még azt nem tudom, milye mozgásformát válasszak. 

Teljes cikk
1 | 2 >>